Az idén annyi pénz megy vidékfejlesztésre, mint az előző hét évben összesen

 

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.

A tárcavezető elismeréssel szólt a gazdák munkájáról, kiemelve: a mögöttünk álló küzdelmes közel másfél év megmutatta, hogy a helyi közösségek összefogásával Magyarország minden kihívással szembe tud nézni. Úgy vélte, a koronavírus-járvány nyomán mindenki számára megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazat.

Az agrár- és élelmiszeripar a világjárvány idején sem vonulhatott home office-ba, mert aki otthonról dolgozott, annak is mindig kellett enni és inni” – fogalmazott a miniszter.


Emlékeztetett arra, hogy a kora tavaszi fagyok után hosszú aszály következett, majd megjött az eső jéggel és olyan intenzitással, hogy szinte mindent elmosott.

Mégis, az idei esztendőben történelmi eredményt hozott a búzatermés. Büszkék lehetünk a gazdáinkra”

– hangoztatta.

A Kiskun Expóról szólva a miniszter kifejtette: nagyon fontosak az ilyen kiállítások, hogy felismerjük, milyen értékeink vannak. Úgy vélte, a szakkiállításon bemutatkozó vállalkozások, civil szervezetek, intézmények az egész ország számára példát mutatnak, hogy miként lehet a rendelkezésünkre álló erőforrásokból a legtöbbet kihozni.

Az expo a látogatók elé tárja a Kiskunság kiemelkedő értékeit, hagyományait, amelyeket éltetnek, gazdagítanak a helyi közösségek. Az itt élők mindig kemény munkával termeltek, állítottak elő értékeket, szellemi és anyagi javakat, amelyeket ennél fogva nagy becsben tartottak és tartanak ma is – mondta Nagy István.

Kiskunfélegyháza önkormányzata egy több évtizedes múlttal rendelkező hagyományt kíván feleleveníteni az augusztus 19-22. között nyitva tartó Kiskun Expóval, amelyen több mint ötven kiállító mutatja be a város és a kistérsége kiemelkedő értékeit. A rendezvényen ipari és mezőgazdasági cégek mellett kézművesek, őstermelők és szakiskolák is bemutatkoznak.